Amikor ezt írom, az Oroszországi Föderáció elnöke immár tíz napja eltűnt a nyilvánosság elől.

Találgatni hogy miért, teljesen értelmetlen, az elméletek, hogy mi is történt, csak szerzőik fantáziáját dicsérik. Aki esetleg szeret konteózni, annak persze el lehet vele bíbelődni.

Attól teljesen függetlenül, hogy mi lesz a történet vége, és mikor gördül fel a függöny, ami mögött vagy zajlik valami vagy nem, egy pár következtetés azért levonható.

A híres nevezetes 86% választópolgárból, akit a rezsim támogatójának szokás tekinteni, senki, ismétlem, abszolút senki sem ment a Kremlhez, hogy támogatásáról biztosítsa szeretett vezérét. Pedig hány millióan hihetnek most abban, hogy Putyint megpuccsolták, őrizetbe vették, megölték, elzárták, bármi. Ez azt jelenti, hogy a sokat hangoztatott rajongás a vezér iránt ennyit ér.

A kurzusnak megvannak a maga támogatói, a kurzusnak, melynek alapvetései az agresszív izolacionizmus, az ellenségek legyőzésének mítosza, a területgyűjtés, öntömjénezés, annak ellenére, hogy technikai-gazdasági szociális téren az ország elmaradott, stb.

Advertisement

Tehát ha valaha felmerül, hogy valóban ki kell állni, szemben bármivel, ami a Gazdát fenyegeti, akkor csak a csapatokra lehet számítani, persze csak akkor, ha ők nem a nép álláspontját osztják. A népben arra akad vállalkozó bőven, hogy pogromokban részt vegyen, de az Elnök védelmére nincs ki kiálljon.

Senki az elitből – kormányzók, tábornokok, oligarchák, állami nagyvállalatok igazgatói - nem volt annyira bátor, hogy az elmúlt napokban illojalitásáról tanúságot tett volna. Vagy nem hisznek a radikális verziókban, hogy mi történik, vagy úgy vélik az új főnök nem helyeselné, ha valamit elhamarkodnának.

Az elvileg független hatalmi ágak közül egyik sem reagált sehogy erre a finoman szólva sem hétköznapi helyzetre. Ez nem csak arra utal, hogy semmilyen önálló cselekvésre nem képesek a hatalmi szervek, de arra is, hogy totálisan el vannak vágva az istenadta néptől. Az embereket foglalkoztatja, hová tűnt a Gazda, beszélnek, írnak róla. A parlamenti képviselők, szenátorok, bírák meg hallgatnak, „nézik az asztalt", ahogy Navalnij korábban fogalmazott, és úgy tesznek, mintha mi sem történt volna.

Advertisement

Nehéz elhinni, hogy a Duma nem intéz hivatalos kérést az Elnöki Adminisztrációhoz, már persze ez csak akkor lenne így, ha úgy működne mint egy parlament.

Még valami: az ellenzék egyetlen csoportja sem tett egy óvatos politikai lépést sem. Nincs publikus értékelése az eseményeknek, sem bejelentés, mit is kellene tenni, vagy hová kellene az eseményeknek tendálnia, ilyen vagy olyan kimenetel esetén. Lehet persze, hogy zárt körben valami zajlik, de semmi nyilvános kiállás.

Ja, amúgy az utolsó államfő, aki eltűnt, igaz, nem ily sok időre, épp Janukovics ukrán elnök volt. Aztán meglett. Rosztovban.