Mit kerestek tereki kozákok Afrikában?

A gyarmatosítás történetéről mindenki tanult, olvasott, hallott, miegyéb. A legtöbb embernek gyarmatosító hatalomként a “nagyok” ugranak be, Anglia, Franciaország, Portugália, Spanyolország, Hollandia, talán Olaszország, Németország vagy esetleg Belgium. Jóval kevesebb az olyan jó értelemben vett “mániákus”, aki tud valamit Skócia panamai próbálkozásáról, vagy a Dán Királyság karibi, aranyparti és indiai gyarmatairól, a Svéd Királyság észak-amerikai, nyugat-afrikai, karibi kolóniáiról. Nem is beszélve Brandenburg-Poroszország ghánai, mauritániai, benini telepeiről és kis gyarmatocskáiról a karibi szigeteken, vagy az Osztrák Császárság nicobári és indiai telepeiről. Még egy olyan törpeállam is, mint a Kurzemei és Zemgalei Hercegség (mai Lettország), amely lengyel hűbér volt, alapított pár rövid életű gyarmatot Gambiában és Tobago szigetén.

Az Orosz Birodalomról gyarmatosító szempontból persze az a közvélekedés, hogy nem volt szüksége távoli egzotikus partokon megjelennie, hisz szárazföldi közvetlen összeköttetésben állt a központi területe a megszállandó kontinensnyi részekkel. Szibéria és a későbbi Orosz Távol-Kelet így nem klasszikus gyarmatként lett cári föld. (Alaszka annak meghosszabbítása volt). Ez így igaz, de azért volt pár próbálkozás ennél délebbi tájakon is kitűzni a cári zászlót, amelyek egy része az Udvar jóváhagyásával történt, más része pedig rejtői jellemű kalandorok magánszorgalmából. A kaliforniai Fort Ross-on és a hawaii Fort Elizabethen kívül biza történt egyszer egy afrikai kaland is.

Egy bizonyos Nyikolaj Ivanovics Asinov 1883-ban Abesszínia császárához, IV. Johannishoz utazott azzal a céllal, hogy politikai és egyházi szövetséget kössön az etióp állam és az orosz impérium között. A cár meghatalmazottjának adva ki magát, hosszú tárgyalásokba bonyolódott a négussal, bár nem volt megbízása a pétervári udvartól. Asinov múltja amúgy is zavaros, valószínűleg Penzában született, kereskedő besorolású társadalmi osztályban, de később szabad kozáknak adja ki magát.

Advertisement

I. Péter korától kezdve a cárok amúgy igyekeznek kapcsolatokat ápolni az Abesszín Császársággal, egyrészt mivel a kopt hitet az orthodoxia egyik formájának tekintik, másrészt egy szövetséges a Török Birodalom hátában mindig jól jön. Vannak elméletek, hogy Puskin dédapja, Abram Petrovics Hannibal tábornok, Reval kormányzója is e kapcsolat révén kerül Oroszországba (bár valószínűbb, hogy rabszolgaként az isztambuli orosz követnek ajándékozták), vagy hogy az abháziai négerek a Kaukázusban etióp ősökkel bírnának (valószínüleg a törökök telepítették be őket oda).

Ezt a hagyományt követve végül is logikus Asanov missziója, és a négus hisz neki. Visszatérve Oroszországba pénze láthatóan van, és elkezd szervezkedni. Magát kozáknak mondva összeszed mintegy 150 tereki kozákot (kaukázusi) és komolyan belecsap terveibe. A Néva c. újság így ír róla: “Bátor kalandor, azon orosz önkéntesek vezére, akik a Johannis négushoz küldött vallási missziót kísérik.”

Advertisement

1888. december 10-én a Kornyilov nevű hajó fedélzetén a csapat kihajózik Odessza kikötőjéből, és megérkezik hamarosan Alexandriába. Onnan Port Saidig az orosz Lazarev fedélzetén folytatják az utat. Port Saidban 36 ezer frankért kibérlik az Amphitrida nevű osztrák hajót, és immár azzal utaznak a cél felé. Ez a cél az akkoriban Francia Szomáliföldnek hívott partokon van (ma Dzsibuti). Az európai hatalmak sokszor megegyeznek egymás közt ekkoriban az afrikai határaikról, térképen, de ez korántsem jelent mindenhol állandó jelenlétet. Ez esetben is így volt, a francia csapatok egy távoli erődben voltak csak jelen ezeken a partokon.

1889. január 6-án megérkeznek a korábban elhagyott egyiptomi erődhöz, Sagallóhoz (Sagallou-hoz franciásan). Itt várja négy kozákja Asinovot, akiket korábbi útján hagyott ott, és pár etióp pap. A kozákok berendezkednek az erődben, kitűzik az expedíció saját zászlaját, kikiáltják Új Moszkva megalapítását, és bejelentik, hogy “ötven verszta a part mentén és száz verszta a szárazföld felé immár orosz föld”. Házakat kezdenek építeni, Szent Nyikoláj templomát és felderítést végeznek. A közelben sót, vaslelőhelyet, szenet is találnak. Összeállítanak egy kisebb csapatot, akik Pajszij archimandrita vezetésével a négushoz készülnek, megerősítendő az orosz jelenlétet a császári udvarban.

Advertisement

Időközben a hírek a francia gyarmati hatósághoz is eljutottak, és mivel minden jel arra vallott, hogy az orosz csapat hosszútávra rendezkedik be a parton, és nem akar továbbindulni a szárazföld belsejébe, Párizshoz fordultak. Európában diplomáciai táviratváltások kezdődtek Pétervár, Párizs, sőt Bécs között (mivel osztrák hajón érték el a kozákok Sagallót), és a cári udvar nem vállalt fel konfliktust gall szövetségesével. A cár elhatárolódott a gyarmat ötletétől, közölve a franciákkal, hogy az egy kalandor bulija, Pétervár jóváhagyása nélkül. Dzsibuti így szabad kezet kapott.

Új Moszkvánál egy francia cirkáló és három ágyúnaszád jelent meg. Ultimátumot adtak a kozákoknak, de azok “atamánja” füle botját sem mozdította (az ultimátum a zászló levonását követelte), inkább meghívta a partra a francia tiszteket, nem gondolván, hogy az Oroszországgal szövetséges franciák komolyan gondolják a fegyverhasználatot, és már azt is tudják, hogy nem állami megbízásból gyarmatosít ott Asinov.

Advertisement

A francia hajókon “feu”-t vezényeltek az ágyúknak, a végeredmény hat orosz halott, sebesültek. Az önjelölt atamán egy fehér inget használva egy boton megadta magát. Az egy hónapos gyarmatnak ezzel vége volt. Az expedíció tagjait Szuezben a franciák átadják az orosz hatóságoknak, azok nagyrészüket, 136 embert Odesszába szállítják, és hazaengedik. A vezéreket, Asinovval és az egyházi vezetőkkel együtt Szevasztopolba viszik.

A pópákat a Szent Szinódus kaukázusi kolostorokba küldi. Asinovnak először kényszerlakhelyet jelölnek ki a szaratovi kormányzóságban, majd hamarosan felesége csernyigovi kormányzósági birtokára költözhet, rendőri felügyelet mellett.

Új Moszkva exkormányzója azonban nem nyugodhatott, hamarosan lelép a birodalomból. Előbb Rómában tűnik fel, győzködve az olasz kormányt, hogy ő Abesszíniában minden törzsfőt ismer, és segít meghódítani Itáliának ezt a földet. Majd Párizsban az ellenzék gyűlésein szónokol, hogy emlékművet állítsanak a sagallói “csatában” elhunyt oroszoknak (az ellenzéknek nyilván jól jött, hogy a kormányt bírálja a katonai fellépés miatt). A következő állomása London, ahol viszont már a brit kormányt győzködi, hogy az ő segítségével a korona foglalja el Francia Szomáliföldet a franciáktól.

Advertisement

Péterváron aggódva figyeltek, azt látták, hogy a PR szempontból nagyon tehetséges “atamán”, újabbnál újabb botrányos terveit reklámozta az európai lapokban, így megszületett a határőrizeti szervekhez a legfelsőbb szintű cári leirat: “Amint feltűnik valahol Asinov, letartóztatni és Jakutszkba küldeni.”

Jópár év múlva ezt a parancsot nem hajtották már végre, mikor mégiscsak hazatért Asinov. Vagy neje csernyigov környéki birtokán halt meg 1902-ben, vagy elborult elmével egy elmegyógyintézetben, ez még vita tárgya.

Hát ennyi volt Orosz Afrika mintegy egy hónapos története.