A BRICS országok és a Shanghai Cooperation Organization (SCO) 2015-ös csúcstalálkozóját a baskíriai Ufában rendezi meg Oroszország.

A város nagyon készül ám a legjobb oldaláról bemutatkozni a legjobb patyomkini hagyományok alapján (szegény tavridai hercegről kétszáz éve terjed a legenda, de egyáltalán nem biztos, hogy igaz is), de néha a véletlen, és a kínai elvtársak szeszélye alaposan megkeveri a dolgokat.

Műház, műnyírfa

Történt pedig, hogy a Mennyei Birodalomban valahogy megtudták (nyilván meglepő ez a Google Maps és a Yandex Karti korában), hogy Ufában van egy utca, amit a kínai forradalom atyjáról, Szun Jat-szen-ről neveztek el.

Bújócska

A pekingi küldöttség pedig jelezte a szervezőknek, hogy szeretnék meglátogatni a nagy vezérről elnevezett utcát. A baj az, hogy az utca egy rettenetesen szakadt külvárosi hely, ahol aszfaltozni utoljára Hruscsov látogatása előtt aszfaltoztak, sár és kosz az egész.

Szendvicskrém aszfalt

Nade sebaj, gyorsan elküldtek egy brigádot, hogy rendbe tegyék az utcát. Azok aztán a legszebb szovjet hagyományok szerint tessék-lássék módon ráhúztak egy réteget a nedves sárra, molinóztak kicsit a romos házak előtt, így már messziről, hunyorogva, talán el is ment volna. Ekkor jött a balszerencse, és egy eső elmosta a fenébe az egészet.

Advertisement

Mit lehet tenni, lassan már a sarkon feltűnik a keleti elvtársak vörös lobogója, és így nem lehet ám megmutatni nekik a szerencsétlen utcát.

Még a felhőket is felfestették a molinóra

Pánikra semmi ok, a szervezőbizottság a városi hatóságokkal karöltve megtalálta a megoldást! A látogatás idejére a Szun Jat-szen utcanévtáblákat átrakják a belvárosi részen levő, felújított Zainab Biseva utcára. Most nem lennék az imperialisták helyében!

Zavarta a látképet a ház

A kínai elvtársak egyébként szerintem értékelnék ezt a kreativitást, ha tudnának róla, ez nem ám az, hogy Abibos sportcipőket gyártunk szakmányban, itt kérem utcát is hamisítanak, ha kell.

A posztban szereplő fotók az ufai készülődésről Ilja Varlamov képei.