Ha valaki valamelyest próbál képben maradni az állandóan változó helyzetet illetően a mai Ukrajnában, illetve a dél-keleti részén zajló konfliktusban, mindenképpen hallania-olvasnia kellett már a Sztrelkov nevet. Vagy a Girkint. Aki ugyanaz amúgy, csak a Sztrelkov az lövészt jelent, és nyilván menőbb egy hadfinak. Aki Igar Ivonovics.

Nos, ő a Donyecki Népköztársaság hadügyminisztere, Donyeck városparancsnoka és a Dél-kelet Pravoszláv Hadseregének Legfőbb Hadura. Ezt a címet oroszul hagyományosan az államfőnek tartják fenn, bár Kolcsak admirális is ilyet adott magának. Az első számú közellenség címét is elnyerte, mikor a minden bizonnyal a saját emberei által lelőtt Malaysian Airlines gép kapcsán sikerült "nem teljesen friss holttestekről" és "provokációs szándékkal odavitt roncsokról" beszélnie.

Moszkvai születésű, történész majd katona. Részt vett a Dnyeszter-menti Köztársaság megalakulásakor kitört szecessziós harcokban, Boszniában szerb oldalon, majdCsecsenföldön. A Memorial emberjogi szervezet szerint háborús bűnöket követett el a csecsenföldi civil lakossággal szemben. Dagesztánból jóbarátjával, Alexandr Borodajjal (aki most a DNR miniszterelnökének nevezi magát) tudósított a Zavtra (Holnap) című erősen vörösesbarna ideológiájú újságnak a belügyi kommandók harcairól a vahabita felkelők ellen. Ekkor fejti ki, milyen helyes és célravezető is a településeket földig rombolni, vagy házakban felderítést gránáttal kezdeni, hisz így kisebb a veszélye a saját katonák elvesztésének.

Advertisement

Mikor épp nem akadt épp semmilyen fontos háborúznivaló, írogatott a Zavtrába, és hagyományőrző csata-újrajátszásokkal múlatta az időt Moszkva mellett.

Ja, és írt egyifjúsági fantasy-t, a Heldiborn várának detektívje címen. Saját bevallása szerint az FSzB ezredese tartalékosként, vannak olyan hírek, hogy a GRU-nak viszont aktív tisztje ma is.

Idén tavasszal a Donbasszban a lázongások akkor váltak fegyveres harccá, mikor csapatával a Krímből (nem tudni, ott milyen szerepe volt a félsziget elcsatolásában, de

Akszjonov, a helyi "miniszterelnök" környezetében látták) megjelent Szlovjanszkban, és megkezdte harcát Novorosszijáért.

Miután Ő lett Szlovjanszk parancsnoka, sőt a hadügyminiszter is, a birodalmi-soviniszta, feketeszázas, nacbol és hasonló orosz csoportok valóságos mítikus hőst kreáltak belőle. Mint például Denyikin utolsó tisztje, az Orosz Világ valódi vezére, a 300 orosz tiszt vezére, és így tovább. Kissé rombolja a mítoszát, hogy parancsok kerültek elő, amelyeket Girkin írt alá, és egy 1941-es sztálini ukáz alapján kivégzéseket rendelt el. Idén, 2014-ben. Az sem tett jót reputációjának, hogy bármennyire is fogadkozott, hogy Szlovjanszk népét megvédi (mint utólag kiderült, az osztogatott kolbásztól és kenyértől), de mint hős Robin, úgy futott el onnan.

Advertisement

No, de amiért épp most vettem rá magam, hogy írjak róla, az a 2014. július 21-i hadijelentése. Ilyeneket időről-időre közzétesz, rövid, pattogós katonastílusban.

Tudni kell még, hogy az utóbbi napokban a kormány fegyveres erői egyre jobban szorítják a kört Igor Ivanovics fegyveresei körül, két napja panaszkodott, hogy teljesen elvágják lassan Luganszktól és az orosz határtól, így nem kaphat utánpótlást.

Advertisement

És íme a közlemény: "Bezler csoportja jelenti. Dzserzinszk feladva. A helyőrség visszavonult Gorlovkába. Nagyon nem egyenlőek voltak az erők. A majorszki blok-posztra 20 tank támadott, NATO és USA zászlók alatt. A katonák angolul beszéltek."

Nekem meg csak kérdéseim vannak. Használnak-e harctéren NATO zászlót eleve? Ha Donyeck környékén titokban amerikai katonák harcolnak, csillagos-sávos lobogót tűznek-e a tankokra? Eleve, milyen tankok voltak? Átültettek ami harckocsizókat T-80-as ukrán tankokra? Tudják kezelni? Ha nem ukrán tankok voltak, akkor az Abramsoknak a logisztikai ellátása lőszerrel, minden egyébbel hogyan van megoldva? Szervízbázisok ki vannak építve? Fotók, videók, bármi?

Vagy csak az a helyzet, hogy ennek a mentálisan a polgárháborúban ragadt fehér tisztnek derogál, hogy a mélyen megvetett és lenézett "ukrop"-ok (kapor, így csúfolják az ukránokat) mérnek rá vereségeket.

Advertisement