Kelet-Európában van egy rakás ország, amelyik vérségi vagy történelmi vagy más egyéb alapon az utóbbi tíz-húsz évben állampolgárságokat osztogat határain kívül.

Némelyik tán egyéb hátsó szándék nélkül, némelyik komoly katonai erővel megtámogatott további tervekkel a marsallok íróasztalain. Míg mondjuk Bulgária nem valószínű, hogy Odessza környéki bulgár falvakra jelentene be területi igényt, és Magyarországról sem hinném, hogy bevonulna pl. Kárpátaljára, addig akadnak ellenpéldák is. Románia Moldovában igen aktívan osztogatja az útleveleit, sőt, a hivatalosan nem létező Dnyeszter-menti Köztársaságban is (mégiscsak előnyös egy az EU-ba vízummentes utazást lehetővé tevő útlevél ott, ahol a helyi hatóságok sajtcetlijével ki sem lehet lépni a területről).

Advertisement

Persze az igazán nagy játékos a térségben Oroszország. A Dnyeszter-mentén ők a másik útlevéldonor, de aktívak voltak Dél-Oszétiában és Abháziában is, ahol aztán a saját állampolgáraik védelmére hivatkozva jól be is vonultak katonailag, a grúzok bánatára.

A Krímen korábban is gyakorlat volt, hogy állampolgárságot adtak helyieknek (ez év márciusában Szevasztopol első "népi polgármestere", aki levezényelte a "csodálatos" eredményű népszavazást a függetlenségről, szintén orosz állampolgár volt).

Advertisement

A lista korántsem teljes. Van azonban egy olyan állam, amely szép csendben, felhajtás nélkül a '90-es évek elejétől egy szomszédos régióban hiper-könnyített lehetőséget adott állampolgárságának megszerzésére. Észtországról beszélek. Mivel épp arról híresek a baltiak, hogy komolyan megnehezítették lakosságuk egy csoportjának az állampolgárság megszerzését, ezért itt egy kis történelmi felvezető szükséges.

1920-ban, a Tartui békeszerződésben meghúzzák a fiatal Szovjet állam, és a frissen független Észt Köztársaság határát. Ekkor a Pszkovi tótól délre fekvő terület Észtország része lesz, Petseri járás néven. 1940-ben a szovjet megszállással nem változik a járás státusza, az Észt Szovjet Szocialista Köztársasághoz tartozik. Majd jön a német megszállás, a Reichkomissariat Ostland, majd visszajönnek a szovjetek, és 1945 januárjában a járás átkerül az Orosz Szovjet Föderativ Köztársaságba, Pecsorai járás néven (Печорский район). 1991-ben az éppen létező közigazgatási határok alapján vált ki Észtország az éppen megszűnőben lévő Szovjetúnióból, így ez a vidék az Oroszországi Föderációé maradt.

Észtország a nagyszámú betelepített vagy odaköltözött orosz (és más szláv) lakosság miatt, hasonlóan a másik két balti államhoz, szigorú állampolgársági kritériumokat támasztott. Akik nem tudták igazolni, hogy 1940 előtt az országban éltek őseik, azok nem szereztek állampolgárságot automatikusan, így elég jelentős hontalan státuszú népességgel indult neki az újbóli függetlenségnek, elsősorban oroszajkúak. Mára mintegy 7% már csak a hontalanok aránya.

Ezzel szemben a Pecsorai járásban, ahol nagyon kicsi az etnikai észtek aránya, már-már érthetetlen módon nagylelkűen jártak el a hatóságok. Vagy csak a törvény betűjét konzekvensen betartva. Így aki igazolni tudta (illetve a mai napig él a lehetőség), hogy ősei 1920-1940 között észt polgárok voltak, minden további nélkül megkapták az észt állampolgárságot és ezzel az útlevelet is. Nyelvvizsga, bármi egyéb kritérium nélkül. A járás szavazóképes lakossága mintegy 18 ezer fő, és a pszkovi észt konzulátus adatai szerint 10 ezer körül van az észt állampolgárok száma. Mindezt különösebb tam-tam verés nélkül.

Advertisement

Így az észt polgárok (persze megtartották az orosz állampolgárságot is) mára vízummentesen utazhatnak be a schengeni övezetbe, ingyenes egészségügyi ellátást kapnak Tallinnban vagy Tartuban, tanulhatnak a gyerekeik az észt egyetemeken. Oroszország egyetlen észt nyelvű iskolája is itt működik, ahol hatalmas a túljelentkezés, épp azért, mert továbbtanulás szempontjából a tartui egyetem sokkal vonzóbb, mint a pszkovi, vagy valamelyik vidéki orosz alma mater.

A hetekben fogadtak el egy törvényt Oroszországban, hogy a második állampolgárságot kötelező bejelenteni a hatóságoknak, de a pecsorai "észtek" inkább nem élnek a lehetősséggel, a tapasztalataik szerint az állam ha valamiért összeírja az ilyen adatokat, akkor előbb-utóbb abból baj lesz. Kell az egyszeri jóembernek a gond, hogy ha majd büntetendővé teszik a többes állampolgárságot, legyen az aláírásával egy nyilatkozat, miszerint neki észt útlevele is van? Inkább csendben élvezi az előnyeit, és használja azt. Mivel a kicsiny Észtország többet tud nyújtani neki, mint állampolgárának, így elküldi a gyereket tanulni át a határon, oda kerül át életének súlypontja és egy-két generáción belül már észt lesz az utódaiból.