K. Debreceni Mihály barátom, hűséges operatőrével, Vass Tamással, Sterr Attila szerkesztővel és kis csapatuk többi tagjával forgattak az ukrajnai második Majdanról egy dokumentumfilmet.

Miután itt-ott már bemutatták, sőt leforgatták a folytatását is (spoiler: még én is okoskodok benne egyet) engedélyt kaptam a rendezőtől, hogy megosszam azokkal, akik kíváncsiak, hogy látta egy kis kárpátaljai sajtós csapat a Büszkeség Forradalmát, ahogy hívják a Majdant Kijevben ma. Át is adom a szót Misinek:

“A film a lakiteleki filmfesztivál küzönségdíjait vitte el. Bemutatták Tusványoson, Szinevéren, Gombaszögön, Veszprémben. Az első bemutató az Uránia Nemzeti Filmszínházban volt tavaly májusban. Akkor kétszer kellett megtölteni a pincemozit, mert annyian érkeztek a bemutatóra a film aktualitása miatt. A két vetítés közötti szünetben az alkotók vodkával kínálták a vendégeket.”

MAYDAN 2.0 - forradalom Ukrajnában

Dokumentumfilm

HOSSZ: 52 perc

Alkotók: K. Debreceni Mihály, Sterr Attila, Vass Tamás

TARTALOM: Ukrajnában tíz évvel ezelőtt több százezren tüntettek a fogalommá vált Majdanon az igazuk védelmében. A szép, új világról szóló álmok azonban nagyon gyorsan szertefoszlottak. Szakértők és laikusok egyaránt úgy vélték, nincs olyan eszme, amiért a csalódott nép még egyszer áldozatot hozna. Diáklázadásnak indult, de egész Ukrajnát megrázta a 2013 novembere óta tartó szembenállás. Kik az ellenfelek, milyen célért és mi ellen küzdenek? Véletlen eseménysorozat, vagy előre megírt forgatókönyv követelt ennyi áldozatot? Mi vezetett ahhoz, hogy sokan önként mentek a biztos halálba Kijev főterén? Ukrajna már soha nem lesz olyan, mint az Európa-párti, békés diáktüntetés tavaly december elsejei brutális szétverése előtt volt. Vélemények és tények Kijevből, Lembergből és Ungvárról. A film magyar és nemzetiségi szempontból üzenet az új vagy éppen megújuló Ukrajna felé, hogy az emberi jogok, ezen belül a kisebbségi jogok betartása a ukránok érdeke is.

Advertisement

Maydan 2.0. Dokumentumfilm Ukrajnáról, az ukrán nép szabadságharcáról - kárpátaljai magyar újságírók szemével.