Ma ünnepli Ukrajna a Függetlenség Napját. Erre az alkalomra Kijevben és Odesszában többek között katonai parádéval emlékeztek.

Sok vita volt ennek kapcsán, hogy egyáltalán van -e értelme háborúban, gondok között ilyet szervezni (Mint Moszkvában, 1942-ben.). Az egységek nagy része a parádé után megy dél-keletre a hivatalosan Antiterrorista Operációnak nevezett fegyveres konfliktus frontvonalára. Én személy szerint nem kedvelem az ilyen militarista felvonulásokat, talán túl sokat láttam gyerekkoromban a november 7-i parádét, meg a május 9-it. Katonák szerint ez ugyanúgy szükséges a testületi szellemhez a seregben, mint a kitüntetések, csapatzászlók és rangjelzések. Lehet.

Donyeckben is "parádét" szerveztek, alternatív ünneplését az ukrán nemzeti ünnepnek. Kiégett haditechnikát (a szervezők szerint a kormányét) állítottak ki.

És végighajtották a főutcán az Ukrán Fegyveres Erők fogságba esett katonáit.

A nemrég a halálbüntetést bevezető Donyecki Népköztársaság nagyobb dicsőségére, a Kreml-hű orosz média kamerái előtt.

Középkor. Nem is, Róma bánt így a foglyokkal. No comment.