Viktor Senderovics írása alapján

„ …nem lehet könnyek nélkül nézni a arra, ami történik, először is, másodszor pedig arra a fő tragédiára, amely a szemünk előtt zajlik. És ez a legnagyobb tragédia az, hogy az orosz és az ukrán nép elidegenedett egymástól. Lám, ez a legnagyobb tragédia. No és persze a meglévő problémák ellenére keresni kell az utat ahhoz, hogy megszűnjék ez az állapot."

Vlagyimir Putyin a Civil Társadalom Fejlesztési és Emberjogi Tanács ülésén

Mint arról beszámolt az Escorial spanyol hírügynökség, a király, II. Fülöp felszólalt 1567. október 13-án a királyság Emberjogi Bizottságában. Mint mondta: „A fő tragédia, amely a szemünk előtt zajlik – ez a spanyol és a flamand nép eltávolodása egymástó."

Advertisement

Az eltávolodásról beszélni ekkor némileg már indokolt volt. Miután fél Flandriát megégették a könyörületes Úr nevében a másik fele meg átment partizánba. De, először is, ez a halhatatlan lelkük megmentése miatt történt, másrészt nem tűrhette a spanyol korona, hogy csak úgy kilépjenek ezek a bugrisok a Soha Le Nem Nyugvó Nap Birodalmának vámuniójából! Valahogy csak zöldágra kellett vergődni a narancssárgákkal. Méghogy Narancs Forradalom.

Látja Isten, először békésen akarták, de úgy nem sikerült. Aztán Alba herceg kedves emberei áttértek a meggyőzés aktív fázisára. No, ez köztudott.

A máglyák égetésének szüneteiben Spanyolország többször felszólította a flamandokat a békére. De azok megvadultak, folyton csak Egmont és Horn lefejezett holttestét emlegették. No és a világ-kálvinizmus is csak ártott Madridnak, nem akartak kereskedni vele, meg eladni posztót-paripát-fegyvert neki.

Összességében ekkor a spanyolokat a világban nem igazán kedvelték. Erre ők megsértődtek, ittak, és eldöntötték, hogy most már tényleg-aztán a saját szuverén utukat járják majd, mit nekik Gallia meg Anglia, meg azok a halszagú skandinávok.

Advertisement

Hát így ébredt arra II. Fülöp, hogy basszuskulcs, valamit tenni kell. Eltávolodása van a flamand és a spanyol népnek, fenyeget a barátság megszakadása. Össze is hívta legott az Emberi Jogok tanácsát – és jól elmondta nekik a maga humánus álláspontját.

A tanácstagok meghallgatták a királyukat, szemük sem rebbent. (Akinek rebbenős szeme volt, már korábban kivégezték.)

„Keresni kell az utat ahhoz, hogy megszűnjék ez az állapot" – fejezte be a szuverén, mármint a barátság megromlásának állapotára értvén. Azok meg elmentek keresni az utat, a király meg elment ebédelni.

Aztán Spanyolországnak elfogyott a pénze. Előbb az Emberjogi Tanácsra nem telt, aztán meg az intervencióra. Alba hercege pénz nélkül nem akart már harcolni, így lemondott. A katonák meg, a büszke terciók fosztogató csürhévé váltak.

Aztán végképp elfogyott a maradék pénz is (valami Ánglius kalózok megfújták útközben a Mexikóból jövő éves ezüstszállítmányt).

És jött az államcsőd. És semmire sem jutott már, csak Fülöpre, aki így maga maradt a garanciája a flamand és a spanyol nép barátságának.

No igen, ekkor már ők Hollandiának hívták magukat. És kalózkodtak is.

Hát ilyen volt a sajátságos spanyol út.